Silver Ke Hungária , otthonteremtők

 

Burkolás, Festés tataroztatás. Ha az ember saját otthonáról van szó, hajlamosak vagyunk a fejünkhöz kapni és rögtön elkönyvelni, hogy egy hosszú, bonyolult és állandó figyelmet kívánó procedúra elé nézünk.

Tavasszal én is belevágtam egy alapos felújításba. Úgy éreztem tíz év után itt az ideje egy alapos festésnek, parketta csiszolásnak és mivel mindig is szívből utáltam az előszoba, a konyha és a fürdő csempéit és járólapjait így mindenképp ki akartam cseréltetni azokat. Előre rázott a hideg az egésztől, lelki szemeim előtt már tisztán láttam, ahogy folyamatosan nógatom a munkásokat és könyörgöm minden apróságért külön- külön. Gondoltam minél kevesebb bonyolítás annál jobb így tanácsot kértem, hátha valaki tud ajánlani egy megbízható csapatot.

Silver Ke. Ez volt az első és rögtön a legszimpatikusabb javaslat.

A cég megalakulása előtt ez a lelkes és  igazán profi csapat tizenöt évig foglalkozott burkolással, majd 2012  novemberében alapították meg a Silver Ke névre keresztelt céget. A cég fő profilja a hidegburkolás, gipszkartonozás és a tetőfedés. Igazán precíz, pontos és megbízható csapat az övék, mindig nagy figyelmet fektetnek arra, hogy az ügyfél sokszor igen extra kívánságait is maximálisan teljesítsék, adott esetben kreatív ötletekkel turbózzák fel. Rugalmas hozzáállásuk pedig hihetetlen  gyorssá és kényelmesebbé teszi a munkát, így ha velük dolgoztatunk, nem kell hazatérve azon rettegni, mit rontottak el a munkások, és nem kell hetekig a szomszédban zuhanyoznunk vagy főznünk. A cég folyamatosan fejlődik és egyre több külföldi munkájukkal találkozhatunk, legfőképp Franciaország nagyobb városaiban, mint, Párizs, Nantes vagy épp Lyon. Távlati céljaik között szerepel a Silver Ke folyamatos terjesztése és bővítése, külföldi munkákkal, újabb partnerek bevonásával, kooperációjával. Fontosnak tartják, hogy minden külföldön szerzett tudást és tapasztalatot Magyarországon is hasznosítsanak és a legmagasabb minőséget nyújtsák mindenkinek, legyen szó magas színvonalú ügyfelekről vagy nagyobb cégekről.

Jöttek, segítettek mindent kitalálni, hihetetlenül gyorsan megcsinálták amit kértem. A lakásom gyönyörű lett, pont olyan amilyet szerettem volna és most már biztos vagyok benne, hogyha legközelebb szükségem lesz hasonló segítségre, csak őket fogom hívni!